...a vesztes meg jobb híján teszi. Kevés olyan gyomorszorító dolog van a világon, mint egy győztes nő magabiztossága. Egyszerre érzel valamiféle szolidáris emelkedettséget, és azt a borzasztó kellemetlen szorítást a gyomorszájadnál, ami legtöbbször akkor jelentkezik, ha te is szerettél volna felszállni arra a vonatra, amire ő. Aztán ő elérte, neked meg az orrod előtt húzott el. Nyilván nem ÉLETED abszolút egyetlen és meghatározó lehetősége,de azért mégis...Nem jó érzés.
Ez volt a végszava. Felhörpintette a kávé maradékát,és bölcs belátásával lezártnak tekintette a napját, pedig nem egészen félórával korábban még úgy érezte, a megalázottságnak ezt a fokát már nem tudja higgadt,okos, felnőtt nő módjára kezelni. Ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy hisztizzen úgy igazán. Csapkodni, dühöngeni akart, fittyet hányni az összes létező észérvre a világon, és belekiabálni mindenki arcába azt a végtelenül dühös, és tehetetlen kérdést, amit már lassan egy éve őrizgetett magában: miért nem én? Aztán persze úrrá lett rajta a fegyelmezettség, kihúzta magát, és a kiborulást elhalasztotta későbbre. Akkor meg már nem volt olyan fontos. De, ahogy a villamos ablakából figyelte az elsuhanó Duna partot, azért újra összerándult a gyomra, ahogy a délelőtti jelenetre gondolt.
- És ilyenkor a gyerkőc egyedül van otthon?
- Nem, dehogy. Áron vigyáz rá, bár szerintem még alszanak. Tizenegy is elmúlt mire el tudtuk altatni....
Hiába, a fodrász keze alatt ülve, sosem tudhatod, mit fogsz hallani a szomszéd székből. Először észre sem vette, ki ült le mellé. A hangjáról meg nem lehetett ismerős, hisz korábban csak futólag látta néhány pillanatra. Erre egyszer csak, a tükörbe nézve nem a saját formálódó képét látta meg, hanem az Ő álmosan mosolygó tekintetét, amitől egyszerre úgy érezte, legszívesebben vizes hajjal, rohanna egészen hazáig. Alig fért a bőrébe. A tudat, hogy ott ül mellette valaki, akivel van egy találkozási pont az életükben, még akkor is, ha ő nem sejti... Azt a hangot várta a telefonban, amit ez a nő napra nap hallhat, attól a nézéstől lett libabőrös, amivel ő most kel és fekszik...és amitől neki még mindig libabőrös lett a karja. Attól kezdve, hogy felismerte nem volt menekvés. Hiába próbált beszélgetésbe merülni a saját fodrászával, a füle mindig a szomszédságra figyelt, és bár nem akarta hallani, nem akarta tudni,hogy mi van...VELÜK, azért a lelke mélyén minden szóra kíváncsi volt. Mert most már tudni akarta. Tudni akarta, hogy csak pletyka-e az egész, vagy ők tényleg újra együtt....? Pontot akart tenni az ügy végére, nem érdekelte, mennyire fog fájni a felismerés. Hát az olló halk csattogása mellett próbált észrevétlenül hallgatózni. És akkor jött A mondat. Hogy ők még otthon, és alszanak, és aztán "Anyu" hazatér, az ő pasijaihoz, üdén, frissen fodrászolva, még munka előtt kiegyensúlyozva, és IKEA reklám stílusban bohóckodnak még egy kicsit az ágyban. Egy pillanatra fizikai rosszullét fogta el a hirtelen jött idilltől. Fájt, és csalódott volt,és igazságtalannak érezte. "Miért ő,és miért nem én?" Utálta beismerni,de irigy volt. Mert neki összejött, amit ő annyira szeretett volna. És, ha arra gondolt, hogy épp ez bágyadt tekintetű nő okozta a vesztét tavaly, csak rosszabb lett a kedve.
Félrebillentett fejjel fixírozta saját magát a tükörben. Szebb vagyok és fiatalabb. Ezeket nagyon ritkán mondta ki magának így, de most olyan tehetetlen düh tombolt benne, hogy csak vagdalkozott, mint valami hisztis gyerek. Bezzeg én, bezzeg én, bezzeg én...Aztán, még épp azelőtt,hogy az arcára is kiültek volna az indulatok rájött, hogy bezzeg ide,bezzeg oda...A bezzegségek nem számítanak. Mindegy, hogy milyenebb, mennyivel több, jobb, akármibb, ahhoz a nőhöz képest... Ő nyert, és a végén úgyis ez számít. Nem, mintha verseny lett volna, de talán mégis. Hisz ott hagyta Áront, aztán jött, hogy mégis ezt a lovat akarom anyám, és megkapta. Egy kósza pillanatra felderült a fiúval való legutóbbi találkozása emlékétől, hisz látta rajta, hogy még mindig felkavarja, még mindig hatással van rá, aztán ahogy jött a lelkesedés, azzal a lendülettel ment is. Hisz ez sem számít. Kamu győzelem. Instant fájdalomcsillapítás. Hisz a NŐ-vel szemben őt nem várja az ágyban senki. Igaz ágyon kívül sem. Viheti haza a szépségét, a fiatalságát, meg az új frizuráját. Beletörődően felsóhajtott: baszhatom. Egész konkrétan. Ez volt az utolsó gondolata.
Persze tudta, vagy legalábbis remélte, hogy ez csak most fájt ennyire. A hirtelen letépett ragtapasz esete. Lüktet még egy kicsit, aztán megnyugszik. De neki most igenis lüktet,és nagyon szar érzés.
Miközben ide-oda fésülgették a haját, egy hirtelen ötlettől vezérelve megkereste a fodrászlány tekintetét a tükörben:
- Vágd le!
- Hogy mi? ? ? - az égővörös hajú lány hitetlenkedve meredt rá, hisz tudta, mennyire ragaszkodik a hajához.
- Vágjuk le, érjen fül alá, és ne hagyd, hogy meggondoljam magam.
Orbitális marhaságnak tartotta, hogy a nők akkor változtatnak a frizurájukon, ha új életet akarnak kezdeni. Most mégis...ebben bízott ő is. Hogy a kukába lapátolt barna tincsekkel együtt, a Győztes Nőt,és az egész nyereménycsomagját kihajítják majd.
