2013. március 10., vasárnap

Százhatvanöt centis megváltás


Botrányos hét volt. De egészen botrányos. Tényleg, szívből úgy éreztem, hogy minden összeesküdött ellenem. Kedden kezdődött. Betöltöttem a dicső 23-at, és estére úgy éreztem, hogyha ebben a lelkiállapotban, akárcsak egyetlen egyszer el kell még mondanom, hogy köszönöm szépen, igen nagyon boldog a szülinapom, akkor sírógörcsöt kapok.  Beköltözött hozzám a gyomorideg, a kialvatlanság, a kedvtelenség, a hirtelen, semmiből plafonig szaladó pulzus. Úgy éltünk együtt, mint egy nagy boldog család. Na, jó,maradjunk annyiban,hogy nagy család. Meg az étvágytalanság… Vágytalanság úgy általában.

Így telt el majdnem egy egész hét. Öt napos önpusztítás. Fájdalomcsillapítás alkohollal, stresszoldás rágyújtással, alvás… Ez volt a legrémisztőbb, alvás nyugtatóval. Jó most mondhatom, hogy enyhével, meg akármicsodával, de nyugtatóval, na. Akárhonnan nézem, minden esélyt megadtam magamnak, és az addikciókra hajlamos lelkemnek, hogy amúgy izmosan kicsesszek magammal. Bár talán nem voltam menthetetlen, mert az elnyomott szegény, szerencsétlen józan énem, halkan igyekezett közbeszólni, hogy nem lesz jó vége. Szerencsére nem kellett kivárni, hogy milyen vége lesz.

Vasárnapra meguntam. Program, menjünk, csináljuk. Szülők jönnek, kávézni megyünk, mindent csináljunk, had ne gondolkozzak, most semmin könyörgöm. Négykor találka. Csak úgy. Na, jó, nem egészen csak úgy.  Pasi régen nagyon tetszett. De soha nem volt semmi. Aztán totális vágytalanságom közepette felvetette, hogy fussunk össze. Fussunk. Lemondtam. Visszacsináltam. Fussunk, mert épp én is irgalmatlan futásban vagyok saját magam elől, és ezt a sportot társaságban a legjobb űzni.

Találkahelyen egy régi pasival randiztam régen. Skizoid állapot volt. Örültem is neki, nem is. Jó, hogy itt vagy, de ne fogd meg a kezem, annyira nem akarom, hogy itt legyünk azért. Másik asztalhoz ülök, nem jó kísérteni a sorsot, na. Pasi mint gyógykezelés… Ó könyörgöm,hát én sem vagyok normális. Azért ülök itt és így, mert ennek a hülye elméletnek ugrottam be. Megint.

És még az ég is beborult gratulálok. Tavasz, frisslevegő. Frászkarika. Pisiszagú Király utca, meg szemerkélő eső van nem üdeség meg kivirágzás. 

Cirkusz felfüggesztve Férfi érkezik. Csíkos zakóban, gomblyukban kicsi virág. Nem komikus. Neki jól áll. 165 centi instant béke és nyugodt mosoly. Kezében papírba tekert színes tulipánok. Azt mondja boldog születésnapot.

Na jól van legyen.  Jöjjön egy kávé,a többit majd meglátom.J




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése