Ott,akkor egy pillanatra kívülről láttam magam,és úgy
éreztem, ennél giccsesebb már nem is nagyon lehetne. Holdfény, csillagok, a
kedvenc vörösborom, koncert, mezítláb a fűben, körülöttem a barátaim… Sok,túl sok. Hígítatlan szörp.
Szirup.
Aztán kívülről néztem befelé, és ajtót mutattam a
cinizmusnak. Giccses, hát aztán? Érezni a hideg füvet a talpam alatt,behunyt
szemmel ugrálni,és hagyni,hogy tényleg minden porcikámat átjárja a zene
lehet,hogy túlzás,de túlzásnak nagyszerű.
A rossz pillanatok elfelejtődnek. Egy idő után súlyukat
veszítik. De ezek a csillagos esték beégnek. Dallal,borral,mezítlábbal együtt.
Olyan mélyre,hogy ezzel fűtöm majd a lakást,ha beütnek a hosszú téli esték. Ha
a giccs melegít,támogatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése