Élénkpiros

Úgy viharzott be a lakásba,mintha a négyfal szabta határok rá nem is vonatkoznának. Épp csak egy álmos „Helló!”-ra volt kapacitásom, mialatt ő nekilátott kávét főzni, majd alkarján táskával, napszemüvegét a feje tetejére tolva belökdösött a szobába.
 
- De a kávé...?
 
- Nélkülünk nem lesz kész? Na, üljél már lefelé, kitaláltam, hogy oldjuk meg a helyzetedet. Figyelj rám.
 
Összpontosítottam, már amennyire három alvással töltött óra lehetővé tette, de egyelőre azon járt az agyam, vajon miként lehet az,hogy mialatt én még mindig csak alapvető funkciók ellátására vagyok képes, ő már egy komplett tervet kovácsolt a problémáim megoldására? Amint belekezdett a mesélésbe tudtam, hogy a rám vonatkozó lényegi részhez úgy kb. húsz perc múlva fogunk elérni, hát intettem neki, hogy folytassa csak, én kimegyek a fürdőszobába összekapni magam. Alapos gyanúm szerint fel sem tűnt neki, hogy kimentem, mert ugyan azzal az ellenállhatatlan lelkesedéssel magyarázott, mint egy perccel korábban, mikor még ott ültem vele szemben. Nyitva hagytam a fürdő ajtaját, mialatt ő otthonosan tett vett nálam. Széthagyott dolgokat kapkodott össze a földről, berakta a szekrénybe a ruhákat, és egy lélegzetvételnyi szünet nem sok, annyit sem tartott. Halványan kezdett körvonalazódni az elmélet, miszerint nekem valamilyen ezoterikus közbenjárásra lenne szükségem. Ettől az ötlettől csak egy dolgot találtam ijesztőbbnek: a saját tükörképemet. Színtelen bőr, elmázolt szemfesték, meg egy nagy bozont, ami valamikor a hajam volt, most már leginkább csak egy nagy kupac akármi. Elnézve ezt az absztarkt festményre emlékeztető összképet arra jutottam, hogy talán már tényleg csak egy boszorkány segíthet. Ideiglenesen meg jó lesz egy fésű is. Némileg rendszerezettebben,de még mindig darabajaimra hullva visszaültem a heverő sarkába. Tíz perc alatt rendbe rakta a szobát, behozta a kávét, és úgy suhant jobbra balra, mint valami szőke tündér, piros ruhában. Engem alapvetően halálra idegesítenek a hozzá hasonló hiperaktív emberek. Mert egyszerűen mindig van megoldás a tarsolyukban. Némi jóleső önsajnálatra sosincs sansz mellettük. Egyszerűen lehetetlen. Ez a vitalitás pillanatok alatt az agyamra tud ám menni, de ha ő csinálta sosem zavart. Tudtam amúgy miért... Ezek az örökké vibráló, überoptimista fazonok, egy idő után el szokták várni, hogy rám is átragadjon valami a lendületükből,aztán ha bedől a terv sértődötten továbbállnak. Ő nem. Meggyőződése volt, hogy a pörgése kettőnknek is bőven elég, fáradtabb pillanataimban ráadásul hagytam,hogy kezébe vegye az irányítást, mostanában sok ilyen pillanatom volt, ő meg mi tagadás, imádta ezt. Annyi megvalósításra váró ötlet cirkulált benne, hogy odavolt, ha talált valakit, aki hagyta, hogy a megvalósítás alanyává tegye. Én is hagytam. Nem mindig, néhány hónapja még hevesen ellenálltam, teszem hozzá, teljesen jogosan, mert elintéztem a dolgaimat, de újabban igencsak rámfért a dirigálás. Utálom beismerni,de ettől még így van. Vegetálok mint valami egyszerű növény. Alszom,eszem,fotoszintetizálok és alszom egy kicsit. Kis víz, kis fény...egész jól elvagyok. Nyilván nem mehet ez így tovább,de de mint megtudom itt jön a képbe a boszorkány, mindjárt helyreteszi a dolgaimat.
 
- Fekete macskája is van? Mert akkor nem megyek el hozzá! Tudod,hogy...
 
-...allergiás vagy a macskaszőrre. Én meg a hülyeségedre. Elmész, nincs hiszti. Illetve nem mész, viszlek.
 
 - Ettől majd minden megoldódik?
 
- Frászt! De kezdésnek jó lesz.
 
- Mikor?
 
A kávéscsésze fölött rápillantott az órájára:
 
- Egy óra múlva. Úgyhogy értékelném, ha felvennél valami emberszabásút. Ne érts félre, semmi bajom a takarítós szerkóddal, csak ne gyere benne emberek közé. Tempó, tempó, Budára megyünk, és a hídon tuti dugó lesz.
 
A kocsija felé tartva elgondolkodtam rajta, hogy tényleg szükségem van-e erre az egészre? Sütött a nap, az évben először éreztem, hogy a fényének ereje is van. Melegsége. Ez volt az az első tavaszi nap, mikor a széltől már nem csordul ki a könnyem, mert nem is szél inkább szellő. Mikor az ég már nem olyan mosogatólé szürke, hanem valóban kék. Mikor a levegőnek illata van. Nem az a csípős hideg-szag, hanem valami minden élettel megtöltött illat. Valamiféle esszencia. 

- Menjünk gyalog!
 
- Eszeden vagy? Látod mi van a lábamon?
 
Lepillantottam a tőlem kapott magassarkúra, aztán feltoltam a napszemüvegemet, és a gyakori bőgicséléstől bedagadt szemeimre mutattam.
 
- Jól van, jól van... a táskáid tényleg ütik a topánkáimat.
 
Útközben vettünk egy újabb kávét, beszélgettünk, úgy mint régen. Filmről. Zenéről. A pasiról... csak ámultam. Miközben én a múltamat sirattam, hozzá beállított Pasi. Bocsánat. Nem jól mondom. A Férfi. Mérges lettem magamra, hogy észre sem vettem. Ahogy az elmúlt két hónapban semmit sem vettem észre azon kívül, hogy milyen rossz nekem. Álltunk a zebránál, és valami naiv lelkesedés kezdett fészkelődni bennem, jól estek a napsugarak, és szinte éreztem, hogy a vérem megfáradt bordója élénk pirossá változik.
 
- Jó ötlet volt ez a séta, egész emberi színe lett a képednek.
 
A lábunkat lejártuk, mire elértük a boszorkány kastélyát. Emeletes kastély, legfelülső emeletének, legeldugottabb sarkában, rácsos ajtó mögé rejtve élt egy törékeny barna nő. Hatalmas barna szemekkel nézett rám, és mindenttudóan elmosolyodott, mikor meglátta „bájos kísérőmet”.
 
- Hát elhoztad?
 
- Megmondtam,nem?
 
- Kerülj beljebb. Te kint maradsz! - rémülten hátrapillantottam,hát én ezt egyedül nem merem.... - Ma csak veled kell foglalkoznom. Gyere csak.
 
A lakás tele volt füstölő, és tea illatával, meg nyugalommal. Ami engem már csak azért is nagyon meglepett, mert én a sajátomat úgy feltöltöttem rémülettel, és idegességgel, hogy már el sem tudtam képzelni más milyet. Mialatt a teát készítette, alaposabban szemügyre vettem a házigazdámat. Elegáns volt. Minden gesztusában. Finom, puha, nőies mozdulatokkal tett-vett és egy szót sem szólt hozzám. De mikor bögrékkel a kezében rám mosolygott, átfutott rajtam a gondolat: talán mégis itt van elrejtve a megoldás. 

 

A kívánságlista

Bevallom őszintén, nem tudnám számszerűsíteni, hányszor bégettem már bele rongyosra sírt papírzsepikbe, hogy én ilyen és ilyen pasival soha az életben többet szóba nem állok (a hatás kedvéért mindezt esztétikusan elmázolt szemfestékkel). November közepére már egész precíz kis tiltólistám volt. Például: azonnal sarkon fordulok amint egy pasi (bármilyen jellegű) nyelvi képességeit egy németjuhászéhoz hasonlítja (igen megtörtént, a történetet ismerőket kérem, hogy halkan röhögjenek). Most, hogy újra átfutottam a katalógusomat arra is rájöttem egyébként, hogy meglepően sok kifejezésre/ szófordulatra vagyok allergiás, de erről majd később. Szóval, miután a magukat germán terelő ebnek képzelő fiúkat kirostáltam, egy kedves ismerősöm, rávilágított, hogy ezzel még mindig csak a munka felét végeztem el, a cél érdekében ugyanis azt sem árt tudni, hogy mit szeretnék. Ezen a ponton kissé zavarba jöttem.  Eleinte az ilyen: mit szeretne a Lili, gyűjtésekkel akadnak problémáim, de aztán úgy az ötödik tételnél, legyen szó bármiről, egészen belejövök, és akkor aztán nem állít meg semmi, legfeljebb a papír alja.

Na szóval, miután az ötletgazdát kifaggattam a lista milyenségéről (rákerülhet-e, hogy milyen filmet szeressen? Olyan alapvető dolgokat is felírjak, hogy milyen színű a szeme, vagy azt nem kell?), azonnal neki is láttam. Természetesen minden a fentieknek megfelelően történt, mert először még a legyen… akármilyen a haja is nehezen jött össze, aztán úgy az ötödik elmélyült gondolkodással töltött perc után elkapott a gépszíj, és a végén kénytelen voltam kihúzni bizonyos elemeket, amikre itt most nem térnék ki. Szóval készen állt a lista, többé-kevésbé körvonalazva, hogy kit is keresek én (Louis Garrelt amúgy, csak még nem találtunk egymásra).  Én meg, mint aki jól végezte dolgát, vígan vártam, hogy hasson a mágia és frissen, fessen, üdén és jóképűen megérkezzen a katalógusból összeollózott Fiatalember a harmadik emeletre és/vagy másodikra, attól függően, hogy épp hol vagyok.  

Nem állítanám, hogy türelmetlen voltam, hagytam időt a dolgoknak és csodák csodája… a varázslat működött is… De körülbelül úgy, mint a két balkezes fiúnak szokott a Harry Potter regényekben.  Ismerős ajánlja kedves barátját, leírás alapján határozottan értelmesnek tűnik, Lili szeme csillog, hogy milyen profi munkát végzett. Gyanakvásról természetesen szó sem eshetett, hiszen aki ilyen tök jó listát állít össze, azzal nagyobb baj nem történhet, mint hogy ne adj Isten a kiszemelt áldozat nem kékszemű, hanem barna (na bumm…). Utóbb kiderült, nem ártott volna, ha legalább egy kicsit kevésbé lelkesedem.  Barátját ajánló barátnak ajánlom, hogy barátja keressen meg, aztán majd okos nagyfiú és nagylány módon megdumáljuk a dolgot. Élve a hypertér kínálta lehetőségekkel fiatalember fel is vette a kapcsolatot, töredelmesen bevallotta, hogy igazán nem ismer (igazán semennyire sem, de ez most nem számít), de szeretne találkozni velem. Mivel, hogy ő nem híve ennek az online ismerkedésnek (ami egyébként plusz pont), hisz élőben már akár tudná is mondani, hogy milyen csinos vagyok.  Nem értem virtuálisan, mi tartotta vissza(?), hisz legalább egy kedves poén kisült volna a dologból, no,de sebaj, élőben mondta volna, ezt legalább biztosan tudom. Előre elnézést kérek a kissé kiszámíthatatlannak tűnő beosztásomért, de óvatos ígértet teszek rá, hogy hét vége felé jelentkezem.  Ennél még sokkal óvatosabbnak kellett volna lennem… a reakció ugyanis nagyjából a következő volt: jó lenne mielőbb összehozni ezt a randit hiszen, idézet következik: „… ez jó alkalom lenne arra, hogy találkozz egy igazi férfival…”. Első pillantásra fel sem fogtam, mi történik, aztán realizáltam, hogy ha méltóztatok ráérni, akkor ilyen hatalmas megtiszteltetésben lehet részem. Ugyan igazi férfi, nem mondja magáról, hogy ő az (ahogy egy valódi nő sem közli, hogy „Idefigyelj szivi, én aztán egy ízig-vérig nő vagyok…”,hisz ennek előbb-utóbb ki kell derülni magától), de nyilván úgy tűnhettem tízpercnyi „intenzív” ismerkedés után, hogy erre külön fel kell hívni figyelmemet. 

Lista mint olyan tehát tüzetes átvizsgálásra szorul, hiszen nyilván elírtam valamit, vagy a „magabiztos” tételt százalékos kell pontossággal meghatároznom, mert a rendszer nem ment át az első tesztelésen. Ettől még lista marad, és hiszek a szisztéma működőképességében, a finomítások idejére mindenesetre… kivonom a forgalomból.

:)