Hogy hajnali kettőkor miért látok még neki blogbejegyzést
írni, magam sem értem. Reggel fel kell kelnem, be kell mennem a rádióba, késő
este pedig a tv-be, és kilátásom sincs pihenésre a kettő között. És minden
porcikám sírva kér,hogy aludjak egy kicsit, pedig még a SimonMarci féle, dupla
nescafé strong trükköt is bedobtam. De most eszembe jutott valami, és esküszöm
lehetetlen magamban tartani. Illetve érlelhetném reggelig, párolhatnám a zuhany
alatt a gőzben, de akkor már nem lenne ugyanaz.
Szándékosan nem úgy kezdem a mondatot, hogy ti voltatok-e
már úgy,hogy… ugyanis tudom, hogy voltatok. Mind. Egytől egyig. Mindenkinek
volt olyanja, és jó eséllyel lesz is még, hogy rákattan egy dalra, és akkor azt
ájulásig. Ötször, tízszer, százszor egymás után. Mint mikor gyerekként
körbeforogtál a tengelyed körül, szédülésig, rosszabb esetben hányásig.
Péntek óta pörögtem az ABBA Head over heels című dalán.
Magam sem értem, ennyire nagy ABBA fan nem vagyok azért. Mégis, péntek délelőtt
beégett az agyamba, ahogy a rádióban hallgattam, este is ez szólt készülődés
közben…egyszóval a nyakamon maradt. Na,de. Azóta találtam új ismétlésgenerátort. Fehér
lovon érkezett, menthetetlenül rabul estem. Ne is akarjatok segíteni.
Jött a Herceg, pedig azt hittem már nem tud meglepni
(karnyújtásnyira énekelte tőlem a Purple Raint,mindent tudunk egymásról,de
tényleg). Youtube-on tallóztam, mikor
rátaláltam a VOICE US egyik döntőjének videójára,ahol a négy zsűritag adott elő
egy egyveleget Prince dalaiból. Meglepetésemre egyébként nem a gigamega
slágerekből. Mikor azonban Cee-Lo Green belekezdett a Little Red Corvette-be,
olyan érzésem volt, mintha az első dallamtól ismerném a dalt, pedig szerintem
most hallottam először. Mégis annyira régről ismert érzés fogott el,hogy őrült
sebességgel kezdtem el kutatni utána, és némi szövegfoszlány segítségével
sikerült is ráakadnom. Hogy aztán újra,újra,újra és újra meghallgathassam.
Miért?
Azért, mert a refrén dallama maga a szabadság. Az a friss,
felrázós, vérátömlesztéssel felérő bizsergés, amit akkor érez az ember-lánya
egy pasi mellett, mikor még nem szerelmes, de köldöktájékról sugárzik az
érzés,egészen a feje búbjáig, hogy ez akár még VALAMI is lehet. Hallgatom,
teljes hangerőn, és mosolyognom kell, mert tele van lendülettel, mint egy nem
is tudom képzelt bíztatás, hogy jó vagy kislány!
Meg azért is,mert ha figyeled a szöveget, ez a dal olyan
polír az egódnak, hogy jobb sem kell. Prince ugyanis egy kis piros corvette-ben
eltöltött kellemes estéről énekel, és arról, hogy mennyire zavarba hozta A
lány.
Hogy elbizonytalanodott, és érezte, hogy talán nem kéne, na
de szombat este van,és ilyenkor minden megtörténhet.
És amúgy aggódott, hogy hányan voltak már előtte, és mi
van,ha ő nem olyan „ügyes”, na de mikor Miss Little Red Corvett megkérdezte,
hogy „…van-e még nálad ””””üzemanyag””” ”, hát rögtön rávágta, hogy igen.
Akinek nem szexi,az
tekintsen el Prince személyétől, de őszintén…ki nem vágyott már életében arra,
hogy (nem nem feltétlenül egy könnyű estére egy kispiroscorvetteben,de akár
arra is…) a kiszemeltet így összezavarja? Hogy egy kétértelmű pillantást
vethessen az anyósülésen feszengő férfira/nőre, aztán egy magabiztos mosollyal
rálépjen a gázpedálra? Még én is bírnám,pedig jogsim sincs J
Tudom,hogy nem fog mindenkinek tetszeni a dal (nem is
értelek titeket egyébként… [humor-irónia]), de ha van ilyen dalotok, mármint
amit akármikor,akárhányszor újra tudtok hallgatni, vegyétek elő, és érezzétek
jól magatokat együtt. Mert minden giccselési szándék nélkül mondom, ilyen dalt
találni,majdnem akkora élmény mint szerelmesnek lenni. Vagy száguldani egy kis piros Corvette-ben. Vagy mindkettő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése