New York Blues

Egészen szép idő volt aznap. Októberben meleg napsütés, az a fajta időjárás, mikor elég egy kötött pulcsi, és nyugodtan sétálhatsz a parkban, miközben nézed a csodaszínes faleveleket, és egészséges lelkületű ember lévén Louis Armstrongra gondolsz, hogy mennyire jól is látta a dolgokat mikor elénekelte a Wonderful world című dalt. Igen, lehetnek ilyen szép gondolatai is az embernek, vagy találhatja egész egyszerűen gyomorforgatóan giccsesnek ezt a manhattani idillt, ahogy ezt Benjamin B is gondolta. Még mindig másnaposan hevert a kanapén, pedig már délután öt volt, és épp megállapította, hogy az egész világ sokkal szebbnek tűnik, a sokadik whisky után. A lábával közelebb piszkálta az asztalon heverőt telefonját és újra megnézte az sms-t amit előző este Jack-től kapott: „ Haver! Este póker nálam, nem érdekel az sem,ha delíriumosra ittad magad tegnap,akkor is gyere!” Ben elhúzta a száját....a szesz, a kártya és a cigi úgy tartoztak hozzá az itteni életéhez, mint a folyamatos dudálás a new york-i közlekedéshez. Igazából tudta, hogy nem feltétlenül lenne szüksége rájuk, de azt is, hogyha nem tompítaná el a gondolatait, azok olyan tisztán és kibírhatatlanul élesen tolakodnának az agyába, hogy képtelen lenne elviselni. Persze, mikor dalokat írt az más volt. Az is egyfajta drogként hatott rá, de legalább volt valami pozitív végeredménye. Nevezetesen az, hogy Benjamin B. (született Bán Bence), a totális ismeretlenségből lett New York kedvenc blues-zenésze. Majd minden este fellépett valahol, és gyerekkori példaképei hívták,hogy zenéljenek együtt. Igazából örülnie kellett volna, hiszen teljesültek az álmai, de … de túl sok múltbeli kísértete volt, amikkel nem akart foglalkozni, mégis kikerülhetetlenül átszőtték a mindennapjait, és hiába menekült a világ másik végére előlük, mégis utolérték. Ezért hol leitta magát, hol ájulásig zenélt, hol hajnalig lógott a barátainál, hol felszedett valami tucatszámba menő lányt, aki talán szép volt,talán kedves,talán lenyűgözően okos,de akinek az erényeiből semmit nem vett észre. Nem vette észre, hiszen ha írt,ha ivott,ha kártyázott, bármit csinált időről időre eszébe jutott valaki. Egy arc, egy mosoly, egy illat, és felemás érzések. Egyrészt önkéntelenül is elmosolyodott, ha Melusra gondolt, másrészt viszont... a világból is ki tudott volna rohanni, annyira nyomasztotta, annyira gyötörte az emléke. Egész egyszerűen menekülhetnékje támadt, bár fogalma sem volt róla,hogy hova mehetne még messzebbre. Előre érezte, hogy a mai este is kemény piálásba fog fulladni, ha nem tesz valamit sürgősen, ezért fogta magát, és elindult Jackhez.

Öreg cimborája, együttesének dobosa, a kínai negyedben lakott. Mindenki tudta, hogy kicsit stikkes a srác, ezért senki sem lepődött meg azon, hogy maradt az egyszobás kérójában, mikor felajánlották neki, hogy költözzön Bence szomszédjába, ahol egy háromszobás luxuslakás várta. Helyesebben csak várta volna, Jack ugyanis ott érezte jól magát, ahol volt. Egy koncert után, mikor nem kevesebb, mint húsz ember nyomorgott a nappalijában(adott esetben a hálószobában, attól függően,hogy épp ki járt Jacknél), még azt is bejelentette, hogy ő akkor sem költözik el innen, ha annyi pénze lesz, hogy az egész házat meg tudja majd venni. Mivel esélyt sem láttak a változásra, nem is macerálták vele Jacket, a heringpartikat pedig valamilyen módon igyekeztek túlélni.

Heringparti...első helyen szerepelt Ben feketelistáján ez a szó, sok más mellett. Melussal mondogatták ezt, valahányszor bulizni mentek, és akkora volt a tömeg, hogy lépni sem lehetett. Ilyenkor ők voltak Heringék. A Heringsrác és a Heringlány. Aztán volt olyan is, hogy megelégelték az egészet, fogták magukat, kiültek a parkba beszélgetni. És hajnalban hazaballagtak. Jó volt…És nevetséges gondolta a srác, és épp lépett volna le a járdáról, mikor valaki üvölteni kezdett, tiszta erőből megrántotta a kabátját, és a következő pillanatban már a járdán hevert miközben az anyját emlegette.

-Észnél vagy ember? Itt akarsz megdögleni?
Bence egy darabig megszólalni sem tudott, csak próbálta összerakni a történteket. Őt az előbb majdnem elgázolták, és vélhetőleg az a csöves mentette meg, aki most az arcába kiabált. Hirtelen valami őrült düh áradt szét benne. Mit képzel magáról ez a senki? Mi az,hogy ordít vele? Egy koszos, büdös, hajléktalan, aki mások szánalmából él. Beszól neki! Neki! Ben B-nek....

- Szálljon le rólam! Hagyjon békén!- Egyetlen mozdulattal felpattant, eltaszította magától a fazont, és leporolta a ruháját

- Nem gond haver, nehogy megköszönd...

- Mégis mit akar? Boruljak térdre? Emeljek magának szobrot?- leállt veszekedni egy koldussal, mi a fene ütött belé?

- Jól van öreg, játszd csak a nagymenőt. De, ha legközelebb nem lesz aki visszahúzzon, búcsút inthetsz a szánalmas életednek.

Ez már végleg sok volt. Mit oktatja őt ki ez a koszos csavargó? Milyen jogon? Hogy mer beleszólni a dolgaiba egy olyan ember, aki valószínűleg mindent elveszített?! Nem is felelt, csak otthagyta. Otthagyta és ment tovább. De belül tombolt, el kezdte feszíteni valami tehetetlen méreg, amitől azonnal robbanni tudott volna, és amit hirtelen nem tudott hova levezetni,egyre csak gyűlt gyűlt benne... A józanabbik önmaga ezt röhejesnek tartotta, egy csövesen ennyire begorombulni, de hol volt már az a józanabbik fél...

Már két utcával odébb járt, mikor még mindig a csavargó szavain dühöngött. Felkavartak benne valamit a hallottak, meg az is, ami történt vele. Végül is majdnem meghalt. A rohadt életbe! Hirtelen forogni kezdett vele a világ és le kellett ülnie az egyik tömbház lépcsőjére, annyira rosszul lett. Majdnem elütötte egy taxi, majdnem meghalt. De az, az alak megmentette. Ha nem teszi, akkor mindent elveszít. Akkor még a lehetőséget is elbukja, hogy egyszer, egyszer az életben megbeszélhesse a dolgokat Melussal. Hogy egyszer elmondhassa neki, hogy akkor miért lépett le egyetlen szó nélkül. Érezte, hogy lassan kitisztul a látása, és már a szemben lévő házak sem akartak feldőlni, ezért úgy döntött tovább indul. Amikor azonban be kellett volna fordulnia Jack utcájába, nem tette. Egyenesen ment tovább. Bele az éjszakába. Le fogja inni magát, de kegyetlenül, és elfelejt mindent. Mindent a világon. Beült egy bárba, dupla whiskyt rendelt, nem egyet, nem kettőt, és ha beledöglik,hát itt a vége, teljesen mindegy nem számít. A bár elment volna valami ócska művészfilm díszletének is, sőt még annál is rosszabb volt. Az egyetlen pozitívum amit fel tudott mutatni, az a zenegépből nyekergő Tom Waits dal volt,de semmi más. De kit érdekelt? Whisky itt is van, kiszolgálni kiszolgálják... a többi nem fontos! Ahogy Ben körbenézett rájött, hogy a pincér az egyetlen társasága, valamint felismerte, hogy igen jó úton jár az alkoholizmus felé. Egy idő után az öreg elunhatta a társaságát, mert odavetette neki, hogy zárnak, és tüntetően elrakta a whiskys üveget Ben orra elől. Aztán, fogalma sem volt honnan, de előkerült egy lány. Egy prosti,de az ócskábbik fajtából. A jelenléte valamelyest megenyhíthette a „kisköpcös” szívét, mert többet nem hozta szóba, hogy távozniuk kellene. A ruhája szakadt volt, a haja akár a szénakazal, az a típusú csaj, akit Ben akkor sem csípett volna fel, ha nagyon nem lett volna más választása. Aztán arra gondolt, hogy semmi joga lenézni ezt a lányt. Ugyanabban a lerobbant, koszos bárban ülnek, és mindketten ugyanolyan szánalmasak. Sőt! Talán ő még a lánytól is rosszabb... Ez a csaj kurva és kész, nem is akar másnak látszani. Ő meg... Nem akarta végiggondolni, inkább a szomszédjára figyelt, hátha megkívánja, és ma éjszaka vele tud felejteni. Ahogy rágyújtott, ahogy a sörét kortyolgatta... Nem tudta megkívánni és megint Melusra gondolt. Milyen kirívóan szép is lenne ebben a környezetben, habár ő mindenhol kirívóan szép volt.

• Na mi a helyzet szépfiú? Unatkozol?- kérdezte a lány és felvonta a szemöldökét
• Úgy nézek ki?
• Te, édesem, pont úgy nézel ki, mint akinek rám van szüksége.- és közelebb ült hozzá, miközben lentebb húzta, az amúgy is igencsak kivágott felsőjét.
• Rád?
• Rám igen.
• Neked...- nagy levegőt vett, mert a whisky már hatott, és ő nehezen találta a szavakat- halvány sejtelmed sincs arról, hogy mire van szükségem.

A lány még közelebb húzódott, és Ben orrát megcsapta valami ocsmány pacsuli... Hirtelen testközelből látta a letört körmöket, a kiszívott nyakat, a szakadt harisnyát, és bármennyire is sajnálta pár perccel ezelőtt, a gyomra felfordult a csajtól. Ha belegondolt, hogy megcsókolja, hogy egyáltalán hozzáérjen...

• Nnnnaaa, lééégysziiii. Hidd el, velem jól járnál. Adok kedvezményt is.

Bennek elborult az agya. Felpattant a székéről, majdnem fellökte a csajt és kirohant az utcára. Melus után... egy ilyennel... jó ég.... Pár perccel később valaki letelepedett mellé a lépcsőre. Már megint az a rémes pacsuli... Már épp azon volt, hogy most aztán elhajtja a csajt a fenébe, mikor egy sörösüveget toltak az orra alá.

• Meg akarsz ölni?- kérdezte valamivel enyhébben.
• Isten őrizz, a pultos meghívott rá, de már nem akarom meginni. Mandy – és a lány odanyújtotta a kezét.
• Ben. És még mindig nem akarlak hazavinni.
• Most már nem is mennék.- felelte Mandy és újból rágyújtott.
• Elhagytam. - bukott ki egyszer csak Benből minden átmenet nélkül.
• És én mit csináljak vele?! Ess túl rajta...
• Ezen nem lehet.
• Pedig nem ártana. Ahogy elnézlek szép,kövér hulla lesz belőled. Heroin,kokain?
• Áh... ne viccelj!
• Akkor csak a whisky?

Ben félig-meddig hitetlenkedve méregette a lányt. Most neki mondja el? Ezen a csajon már isten tudja hány pasi végig ment, valószínűleg teljesen kiégett (legalább annyira, mint ő maga), és most mesélje el neki, nagy szerelmének szívszaggató történetét? Végül is... Miért ne lehetne? Talán ebből a közömbös nézőpontból tud valami használhatót mondani. És különben is, mit veszíthet?

• Ő volt az első szerelmem, és alapos gyanúm szerint az utolsó is. Részben, mert szerintem sosem leszek túl rajta, részben pedig...Hát látod, hogy most hol tartok... Ő tizenhat volt, én meg tizennyolc. Nevetségesen hangzik, de tényleg szerettem. Tudod, ez volt az mikor nagyon ritkán mondtam ki, de nagyon erősen éreztem, hogy mennyire szeretem.
• Nagyon jó... A kiscsaj meg olvasson a gondolataidban igaz?

Elkapta Ben nyűgös tekintetét, és intett, hogy folytassa.

• Nagy vagány voltam a suliban. Tudod bőrdzseki, gitár, „Bob Dylan vagyok” stílus, de őt valahogy soha nem mertem megszólítani. Azt hittem messzebb van ő annál, hogy elérhessem.
• Csak nem ő volt a legmenőbb csaj a tyúkólban?
• Nem. Ő volt a legbájosabb. Mosolygós, kedves, jó jegyek, sok barát. Valahogy mindenki szerette. Nem hittem volna, hogy majd épp én kellek neki.

Mandy lassan kifújta füstöt, és nekilátott, hogy a maradék lakkot is lepiszkálja a körméről, majd újból slukkolt egyet, és gúnyosan megjegyezte:

• A gimi Audrey Hepburn-je, hogy utáltam az ilyen csajokat. Oké oké folytasd figyelek.
• Ő jött oda hozzám. Egy házibuliban voltunk, mindenki ott volt a suliból, aki számított. Az, az igazi nagy, zsongós banzáj volt, ahol mindenki becsajozott, ahol minden szoba foglalt volt, ahol összetört a kínai porcelán, és még sorolhatnám. Fűztek a barátaim, hogy játsszak a gitáromon, valamiért szerették hallgatni. Volt egy-két jó hangú csaj a suliban ilyenkor ők énekeltek, én meg pengettem a húrokat. Épp be akartam fejezni, mikor ő is odajött, hogy játsszak Pink Flyodot. Majdnem lefordultam a székről. Hogy ez a lány? Floydot akar hallani? Már sebes volt a kezem, de azt mondtam, hogy csak azért is. Láttam, ahogy visszamegy a barátaihoz beszélgetni, majdnem meg is sértődtem, de eljátszottam. Utána odajött, megköszönte, beszélgettünk… Már nem is emlékszem, hogyan, de elkértem a számát, és megadta. Én felhívtam, randiztunk, és egyszerre egy pár lettünk. És én azt mondtam, ezt a boldogságot semmiért nem adom. Tudod, én voltam a lánglelkű hősszerelmes.

Elhúzta a száját és beletúrt a hajába. Körülbelül annyira cikinek látta ezt most másfél liter szesszel a fejében, mint amilyen cikinek akkor a haverjai láthatták.

- Te szánalmasabb vagy, mint hittem. Itt ülsz, a világ legócskább helyén, undorítóan részegen, és még most is hazudsz magadnak. Ha nem szeretted volna azt a kiscsajt, akkor nem kerültél volna ilyen állapotba miatta. Legalább most ne röhögd ki a saját érzéseidet. Hozzám járnak nyomorult pasik, de egyre inkább úgy érzem, hogy te túlteszel mindegyiken.

1000 dollárt bukni Jacknél nem fájt volna úgy, mint ennyi őszinteség egyetlen éjszaka alatt. Igaza van. Lehet, hogy csak egy cafka, de igaza van. Akkor is imádta Melust, nem számított, ki mit mondott, és bármennyire is az ellenkezőjét igazolták az eddigi tettei, most is szereti.

• Igazad van. Szóval mi nagyon szerelmesek voltunk. De tényleg…Benne egyszerre találtam meg a legjobb barátomat, a barátnőmet, a húgomat, akivel lehet hülyülni, és…
• És a szeretődet?- cigivel a szájában elmosolyodott, és most először, se gúny, se lenezés nem volt a hangjában.
• Hááát igen...
• Legalább előttem ne szégyenlősködj...tudod én egy olyan lány vagyok, aki pénzért....

A pokolba kívánta ezt az éjszakát, de még Bence is elnevette magát.

• A lány miatt vagy most itt?
• Nem. Ha rá hallgatok, most nem itt ülök... Szóval nekem jött az érettségi, persze, hogy el akartam végezni a konzervatóriumot, ehhez meg énekből kellett ugye vizsgáznom. Éjt nappallá téve gyűrtem a zenetörit, gyakoroltam, Melussal koncerteket ültünk végig, hogy tudjak miről beszélni, ha a felvételin rákérdeznek. Elkísért a vizsgára is, és akkor megígértetett velem valamit.
• Micsodát?
• Hogy a zene, az mindig örömet fog jelenteni számomra, és nem pénzért fogom csinálni. Hogy nem adom el a lelkem, és ha nem megy, akkor nem leszek mindenki kedvence, szupersztár, milliomos, nem leszek semmi. Csak egy jó zenész, akit páran szívből elismernek, és aki tudja, hogy a zene örömforrás és nem bankautomata. Egy részét sikerült betartani. Mai napig csak akkor tudok igazán örülni a létezésemnek, ha zenélek. Mihelyst kikerül a hangszer a kezemből, látom az igazi arcomat. Ezt a lehetetlenül szánalmas alakot, aki lettem, mert lássuk be, én egy lehetetlenül szánalmas alak vagyok. Igaz?
• Nem én mondtam. Aztán mi lett?
• Végül is az, hogy felvettek. Teljesült az álmom, csak közben szép csendben megváltoztam. Nagyképű, fővárosi vagány lettem. Otthon, mikor Melivel lógtam, nagy kettősség volt bennem. Egyfelől őrülten boldog voltam, hogy végre látom, hogy egy hét után megint mellette lehetek, és beszél hozzám, és érzem a közelségét. Másfelől nem így viselkedtem vele. Lekezelően beszéltem hozzá, nagyképű voltam, ha szeretett volna kettesben lenni velem, nem értem rá, csak beszéltem a magam dolgáról, miközben egyre jobban elveszítettem, mert nem tudtam róla semmit. Pedig hidd el, tényleg nagyon szerettem, még akkor is. És ő is engem, habár én mondom nem érdemeltem meg. Soha nem bántott, nem szólt egy szót sem, kedves volt ugyanúgy, mint előtte. Aztán másodév előtt, jött egy ajánlat…
• Gondolom ezért vagy most itt…
• Pontosan. Valamelyik este hallott egy muki játszani. Megtetszett neki, amit hallott, meg amit látott, mert úgy gondolta, jól el lehet adni. Sokan fognak majd őőőőrülten rajongani értem, én, pedig jó sok pénzt keresek majd neki is. Kezembe nyomott egy szerződést, és adott egy hét gondolkodási időt. Nagyon megzavart ez az ajánlat. Egyrészt azt mondtam, hogy ide nekem a repülőjegyet, már megyek is. Másrészt pontosan tudtam, hogy ez mit jelent. Ezzel a szerződéssel adnám el magam. Ezzel válnék potenciális árucikké, és ezzel szegném meg az egyetlen ígéretemet. Mert én korábban senkinek, semmit nem ígértem meg. Ha azt nézem, ahogy most érzem magam, akkor azt mondom, sajnos, a gyávábbik, gerinctelenebbik énem győzedelmeskedett, ha az anyagi helyzetemet nézem, azt mondom, szerencsére. Elfogadtam az ajánlatot, de senkivel nem beszéltem meg. Vele pláne nem.
• Miért?
• Azért, mert pontosan tudtam, hogyha látom őt, ha hallom, amit mond, akkor nemet fogok mondani. Mégpedig azért, mert legbelül én sem erre vágyom. Féltem, hogy rájövök mit is, akarok igazán, és akkor elpasszolok egy ilyen alkalmat. De valahogy megtudta, és egyik éjjel ott állt az ajtómban. Zokogott, alig ismertem rá, könyörgött hogy hagyjam az egészet, maradjak itt. Ezerszer elmondta, hogy ez fog tönkretenni, mert ez a világ nem az én világom és, hogy még visszaléphetek. De nem hallgattam rá, pedig akkor tudtam, hogy igaza lesz. Hogy szeretnék vele maradni, látni, ahogy felveszik az egyetemre, együtt lakni vele az albérletben, szerettem volna mellette huszonéves lenni. Ahelyett, hogy mindezt elmondtam volna, csak közöltem, hogy nem érdekel se ő, se más, én megyek. Megyek és kész.
• És mit lépett?
• Adott két nagy pofont, és otthagyott. Akkor éreztem először, hogy elveszítettem. Még most is minden részletére emlékszem annak az éjszakának. Hogy csak a kislámpa világított, mert a nagyban nem cseréltem égőt, hogy gyűrött volt a szoknyája, mert vonattal zötyögött Pestre. Hogy kócos volt, és tiszta könny volt az arca…
• Próbáltál azóta beszélni vele?
• Soha. Nem mertem volna megkeresni. Annyira megbántottam, annyira szemét voltam vele, hogy nem tudnék a szeme elé kerülni. Pedig… pedig…

Na itt jött el az a pillanat, mikor majdnem meghalt. Szédült, zokogott, majd megőrült annyira fájt feltépni ezt a sebet. De szükség volt rá, ha most elvérzik, hát elvérzik, akkor ennyi volt. De kellett, hogy végre elengedje ezt a szellemet, különben rövid úton megőrült volna.

• Rohadtul fáj......
• Iszol még egyet?
• Nem!
• Hát, ha elfogadsz egy tanácsot, egy olyan csajtól, mint én, akkor visszamész hozzá! Nem veszíthetsz semmit. Ettől lejjebb már nincs, ha pedig még vár téged, akkor azért vár, mert meg tud neked bocsátani.
• Miért segítettél?
• Hát....keresni nem kerestem rajtad...Legalább a karmámon javítottam egy kicsit.
• Talán, lehet, hogy megérné...
• Hát sok sikert. És jössz nekem négyszáz dollárral!
• Mi van?
• Elbuktam legalább két kuncsaftot miattad.
• Megadom.

Mandy elmosolyodott, felállt a lépcsőről, leporolta a szoknyáját és visszasétált a csehóba. Ben pedig remélte, hogy a pultos már nincs ott. Egész normális csaj, jobbat is megérdemelne... Ma estére biztosan.

Elindult hazafelé. Habár már nem volt olyan részeg, az érzéseitől még mindig kóválygott. Szerette ezt hajnali nyugalmat. New York ilyenkor volt a legelviselhetőbb. Lehet, hogy ez a város sosem alszik, de hajnali fél öt felé minimum szendereg. Ahogy ballagott, most először nem tűntek annyira reménytelennek a dolgok. Látott valami esélyt rá, hogy megváltoztassa a saját világát. Volt valami reménykeltő ebben a hajnalban. Valami remény az újrakezdésre. Biztatás, hogy megváltoztathatjuk a rossz döntéseket. Tudta, hogy most már bármi lesz is, ő holnap visszautazik Pestre. Nem gondolt a millió kérdésre, ami eszébe jutott, mert nem is voltak fontosak. Évek óta először érzett magában erőt ahhoz, hogy rendezze a dolgait. Mindegy volt sikerül-e vagy sem, de végre akarta.