Biztos volt benne. A rendes embereknek, pláne a rendes lányoknak vannak csak rájuk jellemző dolgaik. Szó szerint dolgaik,ezalatt mindig tárgyakra gondolt ugyanis. Állandó bögre amiből isznak. Egy fülbevaló amit mindig viselnek,vagy egy nyaklánc. Egyetlen parfüm, amit tizennyolc éves koruktól kezdve minden áldott nap magukra permeteznek. Sajátos kézírás, ami persze sosem ingadozik, és egy teleírt lapra pillantva úgy tűnhet mintha gyöngysor húzódna végig a fehér papíron.
Következésképp ő nem volt rendes ember. Pláne rendes lány. Előszeretettel gyűjtögetett bögréket, mert mindegyikből más hangulatú volt a tea,a kávé, a forrócsoki. A kézírása még mindig változó volt, attól függően, hogy milyen tollat vett a kezébe. A tollakat is imádta, kisebb gyűjteménye volt már különböző színes, véknyan fogó írószerekből. Mindegyikkel más érzés volt írni, úgy érezte mást hoz ki belőle a az egyszerű kék golyóstoll, megint mást az almazöld, mást a rózsaszín. Persze vizsgák előtt aztán mindig fogta magát, és az egész félév termését egyetlen tollal,plusz egy kiemelő filccel átírta. Rendszerezte. Szép volt, áttekinthető. Amilyen egy rendes lány jegyzete. Amilyet bárkinek oda lehet adni, firkák, dalszöveg-részletek nélkül. Az illatok pedig úgy ragadták magukkal, mint azok a furcsa lyukak az Alíz csodaországban című mesében, amik mindig beszippantották a kislányt. Ha megcsapta az orrát valami ami tetszett, emlékek ezrei villantak fel benne, hangulatokat látott maga előtt, és esőt, napsütést, érintést érzett a bőrén. Pedig annyiszor próbált kitartóan egyet használni. Biztosan tudta, nem lesz belőle igazi nő sosem, mert nincs rájellemző illata, ''saját'' parfümje. Ez van, beletörődött. Végül is lehet ő kamasz egész életében aki aszerint dönt a ruhájáról, a kölnijéről és még oly sok minden másról, hogy milyen hangulatban ébredt reggel. Az ékszereken már nem is gondolkodott. Minek?! Ha úgyis képtelen bármiben rendszerre szoktatni magát, majd pont ebben sikerülne? Hiába a szívmedálos nyaklánc, a pici strassz fülbevaló. Ha nem volt kedve hordani levette, ha hajmosáskor kivette, és reggel elfeledkezett róla, hát na istenem.
Igyekezett néha úgy csinálni, mint a többiek, ideig-óráig, néha talán hetekig is egész jól ment, aztán túl nagy volt a csábítás visszatért a rutinjához. Az elfelejtett fülbevalókhoz, az ötletszerűen használt parfümökhöz, a halmokban álló bögrékhez. Mégis...folyton ott motoszkált benne egy sunyi, gonosz érzés, ami folyton arra emlékeztette, hogy rosszul csinálja, nem így kéne. Tessék megnézni a többieket. Ők tudnak rendesen viselkedni, tudják mikor kell felnőni, Te bezzeg....Az egész olyan volt mint a tanító nő az Annie Hall elején...
Azért lefekvés előtt mindig rendet rakott a szobában, hogy legalább kicsit megfeleljen ,legalább egy kicsit jól csinálja. Aztán csak feküdt hosszasan, a nagy élérevasalt rendességben. Biztos aludni is rosszul alszik. Egyik este fáradt volt, túl fáradt, hát úgy döntött rosszalkodik egy kicsit. Nem pakolt el. A füzetet, könyvet kinyitva hagyta az asztalon, nem mosta el a kést, és a tányért, csak bedőlt az ágyba és elaludt. Egy része döbbenten konstatálta reggel, hogy nem járt nála a Rendes Lányokat Ellenörző Bizottság, és nem tűztek fegyelmi cédulát az ajtajára, amiért ily renitens módon viselkedett, énjének másik fele viszont örült, hogy nem kell újra előkeresni melyik fejezetet jegyzetelje ki a könyvből, mert ott van nyitva, ahol tegnap abbahagyta. A gonosz tanár néni nagyon hangosan kiabált vele, szidta, és fenyegette, hogy teleírja a füzetét feketepontokkal, sőt a szüleit is be fogja hívatni, aztán majd megnézheti magát. A zuhany alá menekült előle, hátha a víz ütemes dobolása majd elnyomja a hangját. Vaktában kinyúlt a függöny mögül és lehalászta a polcról az első keze ügyébe eső tusfürdőt, ami még meg sem volt kezdve egyébként!!!
Ahogy törölközőbe csavarva állt a fürdőszoba félig még párás tükre előtt tüzetesen ellenőrizni kezdte magát. Visszatért a régi rutin, mindennek flottul kell mennie. Csakhogy ekkor a tükörképe fogta magát, megelégelte a diktatúrát, és lázadni kezdett. Leengedte a haját, és ránevetett. Pimaszul, könnyedén, majd a megkérdezése nélkül sminkelni kezdte magát. Kicsi púder, kicsi tus, piros szájfény Bon Jour most jöttem a Sorbonne-ról, és nagyon sokat tudok Simone de Beauvoir-ról. Ma francia lány leszek, határozta el a tükörképe, és megindult, hogy fekete fehér csíkos felsőt keressen a komód valamelyik fiókjában. Tükrön inneni alakmása majdnem elájult. Mi ez az egész? Francia lány,csak a francia lány lehet, ő magyar lány, itt Budapesten, neki így kell viselkednie. A saját egyéniségéhez mérten, aminek minden alkatrésze, szokása, kicsi darabkája egy messzi áruház katalógusában tételesen szerepel. A párizsi lány visszasétált hozzá és lábát lógázva leült a mosdókagyló peremére.
- Tudod Chérie... az, hogy kell...úgy, ahogyan a te szótáradban szerepel: nem létezik...Jobb lenne, ha elfelejtenéd. Au revoir!
És már el is tűnt.
Ebben a pillanatban az automatikus újrajátszásra programozott lejátszóból felcsendült egy Edith Piaf dal... A budapesti ''francia'' lány pedig elnevette magát, a matt festék egyszer csak megrepedt, és ő ott állt a tükör előtt csíkos felsőben, pirosra festett szájjal. Úgy lépett ki a lakásból, hogy elhatározta, nincs több kell! Az lesz, amit ő mond és kész.
Mikor a kulcs az utolsókat fordulta zárban, egy gonosz tanítónő velőtrázó sikoly kíséretében holtan esett össze a fürdőszobában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése