Piros

Állítólag jól áll nekem a piros szín. Mert sötét a hajam, sötét a szemem, és jól kiegészítjük egymást, piros meg én. Ráadásul az ilyen színben játszó ruháknak,ékszereknek, pláne rúzsoknak mágikus erőt tulajdonítanak az olyan vajákosasszonyok/emberek, mint például valamennyi Lili néven futó barátnőm, a kedvenc lapjaim szerkesztői, vagy csoporttársvera, aki személy szerint kilencven százalékban csak piros ruhákat hajlandó viselni. Meg piros körömlakkot, ami mellesleg tényleg bír valamiféle varázserővel erről szorongó, elsős egyetemista koromban győződtem meg magam is. Határozottan emlékszem, hogy egy szerdai nap volt, talpig feketében mentem egyetemre, szememen lila púder,azon az őszön az volt a menő (vajákosasszonyok megmondták). Filozófiai problémák előadáson ültünk, úgy százan, és ahogy az már lenni szokott az első sorokban ülők érveltek, vitatkoztak, mi meg hátul társadalmi életet éltünk, végül is mire való az egyetem,ha nem erre? Vera például szeretett olyan dolgokat csinálni az egyetemen, ami tisztességes bölcsészlánynak eszébe nem jutna. Ha nagyon unta magát egy előadáson, akkor előkapta a körömlakkját és villámgyorsan manikűrözött egyet, mert az állítólag megnyugtatta, és elterelte a figyelmét. Igaz,hogy a lakk szagát pillanatokon belül megérezte mindenki, aki csak a közelünkben ült,de őt ez nem foglalkoztatta. Szóval ezen a szerdán úgy döntöttem, hogy egye fene az én kezem is hozzájárulhat Vera lelkibékéjéhez, hát megkértem, hogy pingáljon ki, de villámgyorsan. Mire az előadásnak vége lett tíz körmömön ragyogott a kétrétegben felhordott, matt piros festék. Egész más nőnek éreztem magam. Pontosabban Nőnek éreztem magam. Mint akinek nem kell visszamennie este a kispesti szanatóriumlakásba, hanem egy Opera közeli tágas otthon várja a nap végén. Aznap vizilabda meccsre mentünk családilag. Anyuék jöttek Egerből, én meg mentem a belvárosból, át a Margit – hídon, végig a Duna mellett, hogy megérkezhessek a Komi klórgőzös szentélyébe. Egy medencére való adonisz, meg én, és a piros körmeim. Szent meggyőződésem volt, hogy valakinek bemelegítés közben fel fog tűnni,hogy milyen titokzatos, feketébe öltözött, piroskarmos végzetasszonya ül a lelátón, és bírósporttárssal elküldi nekem a telefonszámát. Persze bírósporttárs csak hivatalból sétált el előttem, és rendszerint csak akkor, ha a medence felém eső végében zajlott a játék,és telefonszámokról még csak szó sem esett. De én tudtam! Tudtam,hogy van valami trükk. Látják, nem látják, most nem olyan vagyok, mint reggel voltam,mikro elindultam a 199-es busz megállója felé.

A piros dolgokban van valami trükkös. Nekem pl. van egy piros magassarkúm. Az orra kivágott, a sarka vékony, olyan szépen tudok spiccelni benne, ahogy tornász koromban sem tudtam. Elhatároztam hát, hogy nekem is kell piros körömlakk. Ilyenkor vizualizálom, ahogy a szépre manikűrözött kezecskémmel ölelem a kávésbögrémet, ütögetem az ajkamba a vazelines ajakápolómat, és látom amint a pirosra festett körmökkel klimpírozok a laptop klaviatúráján. És olyankor úgy érzem, hogy iiigen nőből vagyok. Nem lányból. Nőből. Még,ha csak képzelten is.

Sejtem, hogy az ember lányából, mint olyanból, nem egy kis üvegbe zárt piros festék csinál nagybetűs Nőt,de kell hogy legyen valami inspiráció. És mivel én biztosra megyek, rendeltem egy pár égővörös fülbevalót. Had érezzék Nőnek magukat a fülcimpáim is. Megérdemlik. És én is megérdemlem.